Sosem próbáltam meg kétszer ugyanazzal. Ha valamit lezártam, akkor azt örökre lezártam, és beledobtam a lakatkulcsát a tengerbe.
Most mégis megpróbáltam..hogy hátha most majd megéri újra nekikezdeni, újra megpróbálni.
Róbert vállalkozó, lakberendezéssel foglalkozik, negyven feletti, de nincs közel az ötvenhez. Középmagas, magát fiatalosnak vélő, és egyébként az is, tehát nem az volt hogy megjelent egy vénember típus.
Az első próbálkozás tavaly nyáron volt, amikor a forró napsugarak leégették rólunk a ruhát, és a testünk felhevülve várt. Az én testem speciel nem, mert az tökéletesen rendben volt, és legkevésbé vágyott nyári kalandra, meg arra hogy reggel felébredve mikor oldalra néz akkor ne tudja hogy ki is az ott..
Róbert azonban jött, és elkezdett udvarolni, üzeneteket írni, türelmetlenkedni (nem voltam otthon) és úgy éreztem hogy talán érdemes lenne találkozni.
Róbert írta, hogy alig várja, de reméli, hogy nem vagyok dagi, mert neki azok nagyon nem jönnek be, és itt sűrű káromkodás felhők érkeztek kelet felöl, és én ledöbbentem, mert rájöttem hogy én már majdnem találkoztam ezzel a férfival, csak mivel bevágta a hisztidurcát így inkább nem..
Mindenesetre írtam neki, hogy ahogy a képeken is látja nem vagyok egy manöken, és semmi kedvem ahhoz hogy bunkózzon. Erre kicsit visszavett a lovakból, és megnyugtatott, hogy jól nézek ki, és édes vagyok, és alig várja.
S akkor találkoztunk..
Nem lobbant fel a lángcsóva, nem bizsergett be, és nem csillogott a szeme sem fel. Ez az okés okés, semmi gáz vele, de valahogy mégsem az igazi ez a lány számomra kifejezés ült rá az arcára. Ennek ellenére további randikat akart, meg vacsorát főzőtt nekem, de valahogy mégsem ment..nem volt az igazi, s ezt meg is mondtam neki, hogy ez így nem jó, ez kevés, amire megsértödött...
Mindenesetre tovább léptem, és most nemrég újra rámtalált, és megint megpróbáltuk és az eredmény nem változott, kivéve hogy nem vesztünk össsze...senkit sem lehet megmenteni, ha nem akarja...
